Kereszturszki Noémi - pszichodráma

Kereszturszki Noémi vagyok. Feleség és egy csodálatos gyermek édesanyja.

Szerencsés embernek tartom magam. Hálás vagyok azért, ahol most tartok és amit eddig elértem.

Az életben én is, mint mindenki más, megküzdöttem az élet gondjaival. Sokszor állítottam saját magamat számomra nehéz feladatok, kihívások elé. Voltak családi, pénzügyi, párkapcsolati, munkahelyi, spirituális kríziseim.

Kezdetben másokat hibáztattam a problémáimért.

Végül a segítőim és a környezetem megtanítottak rá, hogy felelősséget kell vállalnom magamért, hisz a másik ember reakcióját és jellemét nem tudjuk megváltoztatni.

Feltettem a kérdést magamnak, hogy én mit tehetnék másként, hogy ne ismétlődjön meg az, amiben nem érzem jól magam.

Ekkor kezdtem el igazán tudatosan magamra figyelni, egyéni terápiákra, csoportos foglalkozásokra-, képzésekre járni.

Így vált az életem részéve az pszichodráma és integratív hipnoterápia.

A Magyar Pszichodráma Egyesület szervezésésben felnőtt- és gyermek pszichodráma képzésen, illetve a Daubner & Daubner Készségfejlesztő KKT-nél kommunikációs konzultáns képzésen vettem részt (integratív hipnoterápia). Utóbbinál NLP, ego state technikát, szimbólumok létrehozását, módosult tudatállapot létrehozását tanultam.

Eredeti végzettségem szerint közgazdász, mérlegképes könyvelő és adótanácsadó vagyok. 4 évet főkönyvelőként, 8 évet pedig könyvelő-kontrollerként dolgoztam. Eközben sokszor szerveztem céges kirándulásokat, csapatépítő tréningeket, s élveztem, amikor elmehettem cégekhez és segíthettem az embereknek a munkájukban vagy az élet más területein.

Magamról és az emberi kapcsolatokról sokat tanultam 30 évig tartó fellépő tánccsoportbeli tagságom során is.

Szerettem emberekkel beszélgetni, érdekeltek az emberi sorsok, és egy idő után azt vettem észre, hogy az emberek szívesen megosztják velem problémáikat, érzéseiket, gondolataikat.

Mindezek a tapasztalatok fokozták a segítő szakma iránti érdeklődésemet.

A legnagyobb elköteleződést mégis a kislányom születése hozta. Annak révén, hogy szinte naponta kerültem kapcsolatba más szülőkkel, tapasztalatokat szereztem a szülő-gyerek kapcsolat, illetve a gyermeknevelés területén is.

Sokat beszélgettem szülőkkel, akik keresték a megoldást, hogyan segíthetnének gyermekeiknek, családjuknak az eléjük gördülő feladatok, nehézségek megoldásában.

Megfigyeltem a szülő-gyerek harcokat.

Észrevettem, hogy bárhol kerültem kapcsolatba gyerekekkel, könnyen a bizalmukba fogadnak.

Ekkor úgy éreztem, hogy megtaláltam az utamat, szenvedélyemet és önmagamon túlmutató életfeladatomat.

Célom, hogy segítsek:

- a gyermekeknek mozgósítani öngyógyító folyamataikat, hogy erőforrásaikat életre keltve segíteni tudjanak önmaguknak

- szülőknek önmaguk és gyermekeik megértésében

- azoknak, akik szülévé szeretnének válni

- azoknak, akik kiegyensúlyozottabb életre vágynak.

Arra törekszem, hogy egyre magasabb szintű ismereteket szerezzek. Ennek érdekében szeretnék további szakmai képzésekben részt venni, illetve a jóga filozófiai, pszichológiai és élettani megismerésében elmélyülni.

elérhetőségek:

06-20-580-1940

pdramacsoport(kukac)gmail.com

facebook.com/lelkizz

Mérföldlépő